„Jelek és rendszerek 1” változatai közötti eltérés

a Kis zárthelyik: pontosítás
 
(7 közbenső módosítás, amit 4 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
37. sor: 37. sor:
**Ahol KZH<sub>x</sub> a két legjobban sikerült kisZH-t, HFA a két legjobban sikerült házi feladat pontszámának az átlagát, NZH pedig a nagyZH pontszámát jelenti.
**Ahol KZH<sub>x</sub> a két legjobban sikerült kisZH-t, HFA a két legjobban sikerült házi feladat pontszámának az átlagát, NZH pedig a nagyZH pontszámát jelenti.
Az aláírás megszerzésének feltétele, hogy a félévközi pontszám legalább 20 pont legyen és a NagyZH legalább 10 pontos legyen.
Az aláírás megszerzésének feltétele, hogy a félévközi pontszám legalább 20 pont legyen és a NagyZH legalább 10 pontos legyen.
*'''Vizsga:''' A vizsga írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli 60 pontos és két részből áll  és 100 perc áll rendelkezésre. Az első részben két 20-20 pontos nagypéldát kell megoldani. A második részben 10 darab 2 pontos "kiskérdés" van. Ezeknél csak a végeredményt nézik, a mellékszámításokat nem. Minimális hiba esetén 1 pont kapható. Az írásbeli vizsgán 60 pontot lehet elérni, legalább 30 pontot el kell érni rajta, különben a vizsga elégtelen. A vizsga írásbeli részén megszerezhető osztályzat a félévközi pontszám (FP) és a vizsga írásbeli részén megszerzett pontszám (V) összege alapján, a következőképpen alakul ki. A vizsga eredménye 49 pontig elégtelen (1), 50 ponttól elégséges (2), 66 ponttól közepes (3), 76 ponttól jó (4), 86 ponttól jeles (5). A sikeres írásbelit kötelező jelleggel szóbeli követi, a vizsgajegy az írásbeli eredményétől alapesetben +/- 1 jeggyel térhet el, de kivételes esetben nagyobb is lehet. (Akár 5-ös írásbelivel is meg lehet bukni!)
*'''Vizsga:''' A vizsga írásbeli és szóbeli részből áll. Az írásbeli 60 pontos és két részből áll  és 100 perc áll rendelkezésre. Az első részben két 20-20 pontos nagypéldát kell megoldani. A második részben 10 darab 2 pontos "kiskérdés" van. Ezeknél csak a végeredményt nézik, a mellékszámításokat nem. Minimális hiba esetén 1 pont kapható. Az írásbeli vizsgán 60 pontot lehet elérni, legalább 30 pontot el kell érni rajta, különben a vizsga elégtelen. A vizsga írásbeli részén megszerezhető osztályzat a félévközi pontszám (FP) és a vizsga írásbeli részén megszerzett pontszám (V) összege alapján, a következőképpen alakul ki. A vizsga eredménye 29 pontig elégtelen (1), 30 ponttól elégséges (2), 39 ponttól közepes (3), 45 ponttól jó (4) és 51 ponttól jeles (5). A sikeres írásbelit kötelező jelleggel szóbeli követi, a vizsgajegy az írásbeli eredményétől alapesetben +/- 1 jeggyel térhet el, de kivételes esetben nagyobb is lehet. (Akár 5-ös írásbelivel is meg lehet bukni!)

==Segédanyagok ==
==Segédanyagok ==
100. sor: 100. sor:
=== Wolfram Mathematica ===
=== Wolfram Mathematica ===

*Nagyon jó program, rengeteg alapszintű beépített függvénnyel (kapásból megold neked több ismeretlenes, szimbolikus egyenletrendszereket) és közvetlenül is tud számolni sok olyan dolgot, amire amúgy a Matlabot szoktuk használni, mint például egyenletrendezés, mátrixműveletek, differenciálegyenlet megoldás stb. Érdemes megtanulni a használatát. '''Fizetős program!'''<br />[http://www.wolfram.com/mathematica/ Hivatalos weboldal]
*Nagyon jó program, rengeteg alapszintű beépített függvénnyel (kapásból megold neked több ismeretlenes, szimbolikus egyenletrendszereket) és közvetlenül is tud számolni sok olyan dolgot, amire amúgy a Matlabot szoktuk használni, mint például egyenletrendezés, mátrixműveletek, differenciálegyenlet megoldás stb. Érdemes megtanulni a használatát. <s>Fizetős program!</s> <code>'''@edu'''</code>'''-s emailcímmel ingyenes.'''<br />[http://www.wolfram.com/mathematica/ Hivatalos weboldal]

=== Wolfram Alpha ===
=== Wolfram Alpha ===
146. sor: 146. sor:
* 2022 tavasz - [[Média:JR1 zh 20220408 A jav.pdf| A csoport megoldás]], [[Média:JR1 zh 20220408 B jav.pdf| B csoport megoldás]]
* 2022 tavasz - [[Média:JR1 zh 20220408 A jav.pdf| A csoport megoldás]], [[Média:JR1 zh 20220408 B jav.pdf| B csoport megoldás]]
* 2023 tavasz - [[Média:JR1 zh 20230421 A jav.pdf| A csoport megoldás]], [[Média:JR1 zh 20230421 B jav.pdf| B csoport megoldás]]
* 2023 tavasz - [[Média:JR1 zh 20230421 A jav.pdf| A csoport megoldás]], [[Média:JR1 zh 20230421 B jav.pdf| B csoport megoldás]]
* 2025 tavasz - [[Média:JR1 zh 20250415 A jav.pdf|A csoport megoldás,]] [[Média:JR1 zh 20250415 B jav.pdf|B csoport megoldás]]
| style="vertical-align: top; width:50%;" |
| style="vertical-align: top; width:50%;" |

156. sor: 157. sor:
*2021/22 tavasz- [[Média:JR1 pzh 20220429 jav.kit.pdf|pótzh]] - megoldásokkal
*2021/22 tavasz- [[Média:JR1 pzh 20220429 jav.kit.pdf|pótzh]] - megoldásokkal
*2022/23 tavasz- [[Média:JR1 pzh 20230515 jav.pdf|pótzh]] - megoldásokkal
*2022/23 tavasz- [[Média:JR1 pzh 20230515 jav.pdf|pótzh]] - megoldásokkal
*2025 tavasz - pótzh [[Média:JR1 pzh 20250513 A jav.pdf|A csoport megoldás,]] [[Média:JR1 pzh 20250513 B jav.pdf|B csoport megoldás]]
|}
|}

250. sor: 252. sor:
== Tippek ==
== Tippek ==
*A tárgy elég nehéz. Eleinte könnyűnek tűnik, aztán bedurvul, persze egész jól teljesíthető ha bevágod/megérted a Fodor könyvet, illetve ha figyelsz előadásokon, jársz bejársz gyakorlatra és otthon se hanyagolod (értsd.: majdnem a mindennapjaid részévé válik).

*A jelek tipikusan az a tárgy, amit nem szabad félvállról venni. Ha megnézed az előtanulmányi rendet, akkor hamar kiderül, hogy a jelek 1 vagy 2 bukása garantált egyéves csúszást eredményez, mert a 4. félév végéig egy specializáció-előkészítőt se tudsz így elvégezni. Sajnos azt sem szabad elfelejteni, hogy a tárgy átlagosan 40-50%-os bukási rátát produkál.
*A jelek tipikusan az a tárgy, amit nem szabad félvállról venni. Ha megnézed az előtanulmányi rendet, akkor hamar kiderül, hogy a jelek 1 vagy 2 bukása garantált egyéves csúszást eredményez, mert a 4. félév végéig egy specializáció-előkészítőt se tudsz így elvégezni. Sajnos azt sem szabad elfelejteni, hogy a tárgy átlagosan 40-60%-os bukási rátát produkál.
*Járj gyakorlatra, figyelj, kérdezz és tanuld az anyagot rendszeresen hétről hétre. A jelek tipikusan az a tárgy, amit ha valaki egyszer jól elmagyaráz, akkor onnantól "pofonegyszerű", viszont ha magadtól akarsz rájönni a "trükkökre", akkor vért fogsz izzadni.

*A kulcs, hogy már az elejétől kezdve folyamatosan tanulj, ugyanis az első 1-3 hétben elhangzó anyagrészek (Kirchhoff-törvények, alapfogalmak és gimnáziumi fizika ismeretek) folyamatosan előkerülnek a félév során, és elvárt a készségszintű használatuk. Ha már az elején elveszíted a fonalat, akkor onnantól nem sok remény van. Ez sajnos nem az a tárgy, ahol ZH előtt 2 nappal leülök és megtanulom...

A lap eredeti címe: „https://vik.wiki/Jelek_és_rendszerek_1