„Biokompatibilis anyagok” változatai közötti eltérés

Nincs szerkesztési összefoglaló
27. sor: 27. sor:
== Vélemények ==  
== Vélemények ==  


A tárgyat egy öregember tartja akinek az előadásmódja szerintem rettentő unalmas (és az előadások látogatottságából ítélve mások szerint is). Az első órán elmondja a számonkérést, azonban azt nem hogy mi mennyire számít bele a jegybe, nálunk valahogyan elfelejtette megemlíteni, hogy a házi feladat teszi ki az 50%-át. A tárgy a nevéből adódóan érdekesnek hangzik, azonban itt nem a implantátumokon és azok élettani hatásain van a hangsúly, hanem fém anyagszerkezeteken és azok megmunkálásán, mintha gépésznek tanulnánk (a 4 gyakorlat során még csak egy implantátumot se adtak a kezünkbe). A gyakorlatok szervezése se valami professzionális, ugyanis az utolsókat össze vissza cserélgették, mert kiderült hogy a hónapokkal előre meghirdetett időpontban már más csoportok tartózkodnak a laborban. Pozitívumként annyit tudok megemlíteni, hogy félévközbeni munka minimális, a vizsgán 1-2nap tanulássa 4-est 5-öst lehet szerezni ugyanis a vizsgakérdések nagyrészt megegyeznek a ppt-ben lévő ellenörző kérdésekkel, szóval ha egy könnyen teljesíthető tárgyat szeretnél felvenni akkor ajánlani tudom, ha pedig valami hasznosat és érdekeset szeretnél tanulni akkor nem. (2022 ősz)
A tárgyat egy öregember tartja akinek az előadásmódja szerintem rettentő unalmas (és az előadások látogatottságából ítélve mások szerint is). Az első órán elmondja a számonkérést, azonban azt nem hogy mi mennyire számít bele a jegybe, nálunk valahogyan elfelejtette megemlíteni, hogy a házi feladat teszi ki az 50%-át. A tárgy a nevéből adódóan érdekesnek hangzik, azonban itt nem a implantátumokon és azok élettani hatásain van a hangsúly, hanem fém anyagszerkezeteken és azok megmunkálásán, mintha gépésznek tanulnánk (a 4 gyakorlat során még csak egy implantátumot se adtak a kezünkbe). A gyakorlatok szervezése se valami professzionális, ugyanis az utolsókat össze vissza cserélgették, mert a gyakorlat napján kiderült hogy a hónapokkal előre meghirdetett időpontban már más csoportok tartózkodnak a laborban és nem az lesz megtartva amiből előre felkészültünk. Pozitívumként annyit tudok megemlíteni, hogy félévközbeni munka minimális, a vizsgán 1-2nap tanulássa 4-est 5-öst lehet szerezni ugyanis a vizsgakérdések nagyrészt megegyeznek a ppt-ben lévő ellenörző kérdésekkel, szóval ha egy könnyen teljesíthető tárgyat szeretnél felvenni akkor ajánlani tudom, ha pedig valami hasznosat és érdekeset szeretnél tanulni akkor nem. (2022 ősz)


== Segédanyagok ==
== Segédanyagok ==
A lap eredeti címe: „https://vik.wiki/Biokompatibilis_anyagok