Szoftverarchitektúrák
Követelmények
KisZH
2 kisZH van a félév során, az első kb a tervezési minták végéig. Elég az egyiket teljesíteni (= legalább 1 pontot elérni a 10-ből!), a jobbikat veszik figyelembe.
ZH
Félév végén, összesen 40 pont, 20 pontot kell elérni. Kétszer pótolható. Az utóbbi évek alapján a leggyakrabban előforduló témák (ezekkel kezdd a tanulást): Active Object, Acceptor-Connector, Zachman framework, Reactor, Leader-Follower, Component Configurator
Házi feladat
4 fős csoportban kell készíteni egy nagyobb lélegzetvételű házit, témákat az oktatók találnak ki, amire szeptember vége környékén kell jelentkezni az AUT portálon az Eredményeim fülnél. Gyorsnak kell lenni a jelentkezés megnyitása után, hamar elkapkodják az izgalmas feladatokat!
Online jelentkezés után kapcsolatba KELL lépni a témát kiíró oktatóval, és egy személyes találkozó keretében megbeszélni a megvalósítás néhány követelményét, ajánlott ezt még a specifikáció megírása előtt megejteni.
Félév végén, 12. hét környékén az okatónak be is kell mutatni a házit, szintén egy személyes találkozón.
A félév végén ezen kívül prezentálni is kell az elkészített alkalmazást, önlab bemutatáshoz hasonlóan, néhány oktató és a többi, ugyanarra az időpontra jelentkezett hallgató előtt. Időpontra ugyanúgy a portálon lehet jelentkezni (csak a pár egyik tagjának kell). Ketten kell előadni a prezentációt, fontos, hogy mindkét tag beszéljen, hogy külön tudják pontozni az előadásmódot. Összesen kb 8 percet kell beszélni, utána néhány kérdésre válaszolni.
Hasznos linkek
- Top Ten Software Architecture Mistakes: link
- Top Ten Software Architecture Mistakes II.: link
- Eoin Woods: Top Ten Software Architecture Mistakes: link
- SaaS előadáson mutatott illusztráció: link
Jegyzet
Kis ZH-k
Első Kis ZH-k
1. Kis ZH, 2024 ősz
- Mutassa be a Reactor tervezési mintát!
- Ismertessen legalább 6 tipikus architektúra hibát, ebből 3-at kifejtve!
1. Kis ZH, 2023 ősz
- Mutassa be a Component Configurator tervezési mintát!
- Ismertessen legalább 6 tipikus architektúra hibát, ebből 3-at kifejtve!
1. Kis ZH, 2021 ősz
- A csoport: Active Object tervezési minta kifejtve
- B csoport: Reactor tervezési minta kifejtve
1. Kis ZH, 2018 ősz
- 3 tervezési hiba kifejtve
- Acceptor-Connector
1. Kis ZH, 2017 ősz
- 3 tervezési hiba kifejtve
- Active Object
1. Kis ZH, 2016 ősz
- Ismertessen legalább 6 tipikus architektúra hibát kifejtéssel együtt! (3p)
- Mutassa be a Reactor tervezési mintát! (7p)
1. Kis ZH, 2015 ősz
- Ismertesse a tipikus architektúra hibákat, kifejtéssel együtt! (3p)
- Mutassa be a Component Configurator tervezési mintát! (7p)
1. Kis ZH, 2014 ősz
- Röviden foglalja össze, a Filters & Pipelines architektúra típus lényegét!
- Mutassa be a Reactor tervezési mintát!
1. Kis ZH, 2010 ősz
- Röviden foglalja össze, hogy milyen architektúrák léteznek, említsen meg 3-at! (3p)
- Mutassa be az Active Object tervezési mintát! (7p)
Második Kis ZH-k
2. Kis ZH, 2023 ősz
- Ismertesse a Zachman framework alapsémáját és főszabályait!
2. Kis ZH, 2022 ősz
- Ismertesse a Zachman framework alapsémáját és főszabályait!
2. Kis ZH, 2019 ősz
- Hogyan hozhatunk létre HTML kódrészletet React-tal? Mi a Virtual DOM?
2. Kis ZH, 2017 ősz
- Zachman framework strukturája, szabályai
2. Kis ZH, 2015 ősz
- Melyek a felhasználói dokumentáció legfontosabb követelményei? (5p)
- Írja le a kapacitás tervezés lépéseit és fejtsen ki a közülül kettőt! (5p)
2. Kis ZH, 2010 ősz
- Csoportosítsa a P2P hálózatokat legalább 2 csoportosítás szerint! Fejtse ki a csoportosítás szempontjait. (6p)
- Mi a kapcsolat a felsorolt elemek között? Hol használjuk? 1-1 mondatban jellemezze az alábbiakat felhasználás szempontból: Platform szoftver, IaaS, SaaS, PaaS! (4p)
ZH-k
2023. ősz pótzh
- Component Configurator
- Active Object
- TOGAF (The Open Group Architecture Forum) főbb elemeinek és lépéseinek bemutatása
- Rétegzett architechtúra és a Mikroszolgáltatás alapú architechtúra összehasonlítása
- Milyen tuningolási lehetőségeket ismer az alkalmazások (Főleg Java EE) teljesítmény javításához? Soroljon fel 5 ilyen lehetőséget, hármat közülük fejtse ki részletesen!
- 8 átlátszósági fajta, amelyből 3 kifejtése
2023. ősz zh
- Soroljon fel 6 architektúra hibát! 3-at kifejtve részletesen!
- Extension Interface
- Acceptor-Connector
- TOGAF (The Open Group Architecture Forum) főbb elemeinek és lépéseinek bemutatása
- Milyen tuningolási lehetőségeket ismer az alkalmazások (Főleg Java EE) teljesítmény javításához? Soroljon fel 5 ilyen lehetőséget, hármat közülük fejtse ki részletesen!
- Mi a Middleware szolgáltatás? Milyen típusai vannak (hívás szempontból)? Soroljon fel 5 middleware szolgáltatást!
2021. ősz zh
- Soroljon fel 6 architektúra hibát! (3-t kifejtve)
- Interceptor
- Acceptor-Connector
- Rétegelt architektúra (előnyök, mikor érdemes alkalmazni, mikor nem?)
- Active Object
- IT rendszerek mérőszámai, ezek hogyan függnek a terheléstől + ábra
2019. ősz zh
- Reactor
- Acceptor-Connector
- Rétegelt architektúra (előnyök, mikor érdemes alkalmazni, mikor nem?)
- Zachman framework (főbb tulajdonságok és táblázat)
- MVVM architektúra bemutatása
- Uni-directional data flow és Redux
2018. ősz pzh
- Soroljon fel 5 közös architektúrális stílust, 2-t részletesen
- Component Configurator
- Acceptor-Connector
- Active Object
- TOGAF főbb elemeinek és lépéseinek bemutatása
- DI elve, megvalósításához minták
2018. ősz zh
- Reaktor
- Active Object
- Leader-Follower
- többrétegű architektúra
- MVVM
- JSX
- Zachman framework
2017. ősz pzh
- Reactor
- Active Object
- TOGAF (The Open Group Architecture Forum) főbb elemeinek és lépéseinek bemutatása
- IT mérőszámok, ábra, magyarázat
- Mutassa be az MVVM architektúrát!
- Rétegelt arch (előnyök, mikor érdemes alkalmazni, mikor nem?)
2017. ősz zh
- Soroljon fel 6 architektúra hibát! (3-t kifejtve)
- Acceptor-Connector
- Interceptor
- Leader-Followers
- Zachman Framework főbb elemei (táblázat)
- Mi az a DI (Dependency Injection)? Milyen tervezési mintákkal lehet megvalósítani? (6p)
2016. ősz zh
- Component Configurator (7p)
- Acceptor-Connector (7p)
- Active Object (7p)
- Zachman Framework főbb elemei (táblázat) (9p)
- IT mérőszámok, terheléstől való függésük, ábra, magyarázat (6p)
- Self-managing rendszerek 4 autonómia attributuma (4p)
2015. ősz pzh
- Extension Interface (7p)
- Acceptor-Connector (7p)
- Leader-Followers (7p)
- TOGAF (The Open Group Architecture Forum) főbb elemeinek és lépéseinek bemutatása (10p)
- IT mérőszámok, ábra, magyarázat (3p)
- Mi az a DI (Dependency Injection)? Milyen tervezési mintákkal lehet megvalósítani? (6p)
2014. ősz ppzh
- Acceptor-Connector
- Leader-Followers
- Interceptor
- Filters & Pipelines
- Mutassa be az MVVM architektúrát!
- Rétegelt arch (előnyök, mikor érdemes alkalmazni, mikor nem?)
2014. ősz pzh
- Component Configurator
- Leader-Followers
- Rétegelt arch (előnyök, mikor érdemes alkalmazni, mikor nem?)
- Soroljon fel 6 architektúra hibát!
- Mutassa be az MVVM architektúrát!
- Aspektus-orientált programozás
2014. ősz zh
- Interceptor
- Acceptor-Connector
- Active Object
- Soroljon fel 6 architektúra hibát!
- Mutassa be az MVVM architektúrát!
- Milyen problémát old meg a Dependency Injection és hogyan oldja meg?
2013. ősz zh
- Interceptor
- Acceptor-Connector
- Active Object
- Architect súlyos hibái közül 6
- Rétegelt architektúra előnyei. Mikor érdemes ilyet használni?
- a) SaaS, PaaS, IaaS. b) számítási felhők 5 jellemzője
2011. ősz zh
- Reactor minta (7p)
- Acceptor-Connector minta (7p)
- Active Object minta (7p)
- Hogyan osztasz meg valaimt torrenten? Mi a tracker, torrent fájl, darab (piece)? (7p)
- Milyen mérőszámai vannak a teljesítménynek, részletezze. (6p)
- Mire jók a réteges architektúrák, mikor használjuk, mikor nem? (6p)
2010. ősz zh
- Ismertesse a Komponens Konfigurátor tervezési mintát! (6p)
- Ismertesse az Acceptor - Connector tervezési mintát! (6p)
- Milyen módosításokat kell végezni egy hagyományos egyprocesszoros környezetben működő 32 bites Linux alá fejlesztett alkalmazáson, hogy szimmetrikus multiprocesszoros rendszerekben is működőképes legyen? Hogyan befolyásolja a fent végzett portolás az alkalmazás teljesítményét? (5p)
- Mi az MPI kommunikátor és miért érdemes alkalmazni? Mik az MPI kommunikációs primitívjei? (6p)
- A sorbanállási modell esetén milyen erőforrásokat különböztetünk meg és hogyan alakul a kiszolgálási idejük a várakozási sor függvényében? (6p)
- Mikor érdemes és mikor nem érdemes háromrétegű architektúrát használni? Melyek a háromrétegű architektúra előnyei és hátrányai? (6p)
- Soroljon fel SaaS 5 előnyét és 5 hátrányát! (5p)
2010. ősz pótzh
- Ismertesse az Interceptor tervezési mintát! (7p)
- Ismertesse a Reaktor tervezési mintát! (7p)
- Mi a különbség a cache koherens és a nem cache koherens NUMA architektúra között? Melyik skálázhatóbb, mi a kiterjesztett skálázhatóság ára? (7p)
- Mi a válaszidő? Hogyan lehet csökkenteni a válaszidőt? (7p)
- Mikor érdemes rétegzett architektúrát használni? Melyek a rétegzett architektúra előnyei és hátrányai? (7p)
- Mikor érdemes SaaS megközelítést alkalmazni? (5p)
Kedvcsináló
Interjú Dr. Charaf Hassannal az Impulzus 41. évfolyamának 5. számában, a 8. oldaltól kezdve.
1. félév (tavasz) | |
---|---|
2. félév (ősz) | |
Egyéb | |
Szakirányok |