„Számvitel” változatai közötti eltérés
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
113. sor: | 113. sor: | ||
Az előadások viszonylag érdekesek voltak, és a tanárnő láthatóan igyekezett, de nekem nagyon szenvedős volt este 6 körül, kevés dolog keltette fel az érdeklődésem, bár ez persze ízlés kérdése. | Az előadások viszonylag érdekesek voltak, és a tanárnő láthatóan igyekezett, de nekem nagyon szenvedős volt este 6 körül, kevés dolog keltette fel az érdeklődésem, bár ez persze ízlés kérdése. | ||
=== 2016 tavasz === | |||
Ebben a félévben szintén Dr. Laáb Ágnes tartotta a tárgyat. A félév közben a moodle-ben kitölthető tesztekkel és egyéb szorgalmi feladatokkal önmagában teljesíteni lehetett a tárgyat, én idő hiányában a ZH-t választottam. 20 kérdéses teszt volt, amit meg lehetett írni gépen vagy papíron, mindkét lehetőség esetén 2 próbálkozási lehetőség volt, a jobb eredmény számított. Tanulás nélkül és a félév közben néhány teszt random kitöltésével egy hármast tudtam szerezni, maximálisan ingyenkredit volt. | |||
1 előadáson voltam bent, az egész jó volt. | |||
{{Lábléc_-_Kötelezően_választható_gazdasági_és_humán_ismeretek}} | {{Lábléc_-_Kötelezően_választható_gazdasági_és_humán_ismeretek}} |