Bor Baráti Kör

A VIK Wikiből
Bor Baráti Kör
Nyitás vagy gyűlés
Gyakoriság
hetente
Időpont
általában kedd
Hely
519
Általános infók
Alapítás
2001
Reszort
Kultúr
Elérhetőségek
Levlista
schbbk@gmail.com

A BBK a borkultúra iránt érdeklődést mutató egyetemisták közössége. Célunk a kultúrált borfogyasztás népszerűsítése a korosztályunkban. Szeretnénk, ha egyre több érdeklődő ismerné meg a tudatos borfogyasztás mögött rejlő szépséget.

Tevékenység

Klubszobánkban heti rendszerességgel tartunk kötetlen, -névhez híven- baráti hangulatú borkostolókat kifejezetten az egyetemisták pénztárcájára szabva. Ezek a rendezvények lehetőséget adnak arra, hogy a vendégek és a körtagok a borok szakszerű megkóstolása és véleményezése által mélyíthessék el a témával kapcsolatos ismereteiket. Mindeközben -közösségi esemény révén- az ismerkedésre és barátok szerzésére is lehetőség nyílik. Rendszeresen hívunk meg borászokat a kollégiumba, akik egy előadással egybekötött borkóstolón keresztül mutatják be saját boraikat, mesélik el az elkészítésük körülményeit, és az esetleg hozzájuk tartozó elveket, filozófiát. Félévente egy-egy párlatkostolót is tartunk, ahol egy párlatszakértő osztja meg velünk a témával kapcsolatos gondolatait. A borral és borászattal kapcsolatos tudásra, illetve annak megszerzésére nagy hangsúlyt fektetünk, mindezt tanfolyamokon keresztül igyekszünk átadni. Évente kirándulásokat is szervezünk, melyek során alkalmanként bejárjuk Magyarország egyik borvidékét, ahol több helyi borász is vendégül lát minket, íly módon ápolva a meglévő, és építve az új kapcsolatokat. Ha unod már a szobatársaidat, és túl sok az egyetem miatti stressz, akkor ülj be hozzánk, vegyél el egy poharat, és kóstolj meg pár bort!

Nádasi András bormarketing szakértő gondolatai a körről:

Korábban okkal gondolhattam a Bor Baráti Kör tagjairól, hogy a jövő borfogyasztói. Aztán amikor megismertem a kör múltját, szerteágazó tevékenységét, tájékozott és tapasztalt kóstoló tagjait, rájöttem, hogy ők már most tudatos és újdonságokra nyitott borfogyasztók. Ezek a borkultúra iránt érdeklődő, lelkes fiatalok önálló kóstolóesteket szervezve, borvidékeket és rendezvényeket járva, egymástól és másoktól tanulva tágítják a borról alkotott képüket. Ilyen közönségnek előadást tartani mindig hálás feladat. Csak sajnálni tudom, hogy amikor én egyetemista voltam, ilyen még nem nagyon létezett. Egy biztos: ha most műszaki egyetemista lennék, azonnal kérném felvételemet a Bor Baráti Körbe!

Jelentkezés

Mit adhat neked a BBK, ha újoncnak jelentkezel?

  • A magyar borkultúra megismerése, többek között az eszközök rendeltetésszerű használata, borválasztási tapasztalat és bor-étel párosítás
  • Rendezvények szervezése, előadói képesség fejlesztése borkóstolókon
  • Pályázatírás, pénzügyi feladatok és a kör eseményeinek népszerűsítésének gyakorlása
  • Értékes szakmai kapcsolatok az öregtagokon keresztül
  • A Schönherz szervezeti felépítésének megismerése a Kultúr Reszorton keresztül
  • Nyári kirándulás az aktív újoncoknak

(Forrás: Impulzus)

Jelentkezni a kör facebook oldalán tudsz üzenet formájában vagy személyesen bármely rendezvényünkön.

Minden felszolgált bort alapos minőség-ellenőrzésnek vetünk alá, igaz nem rendelkezünk sem ISO sem TÜV tanúsítványokkal. Ha szeretnél többet megtudni a szőlészetről, borászatról, borokról, borvidékekről, tarts velünk kirándulásaink valamelyikén. Ezen alkalmakkor nem csak az igazi borkóstolás élményével lehetsz gazdagabb, hanem megismerkedhetsz egyedülálló magyar borvidékekkel, borászokkal.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni rendezvényeinkről, iratkozz fel infólistánk-ra: bbk-info(kukac)sch.bme.hu

Történet

A Krónikánkat pedig itt tudod megnézni.

Bor Baráti Kör - "A bor úgy jó, ahogy Isten adta."