„Schönherz Kollégium” változatai közötti eltérés
Bevezető, források |
a →Történelem: Kiegészítés |
||
| 6. sor: | 6. sor: | ||
== Történelem == | == Történelem == | ||
===A vári kolesz=== | |||
A kollégium történelme jóval az Irinyi úti épület megépülése előttre visszanyúlik, közössége már az első villamos kari hallgatókat befogadó épületben, a [[Budai Várnegyed|Várban]] formálódni kezdett. Erről az időszakról is számos feljegyzés született, a legfontosabb talán azt megemlíteni, hogy – noha a Vár 1954 óta szolgált villamoskari hallgatók szálláshelyéül – a diákotthon a kollégiumi címet csak [[1962]]-ben nyerte el, az ott folyó szakmai, közösségi, mozgalmi és kulturális munka magas színvonalának köszönhetően. | A kollégium történelme jóval az Irinyi úti épület megépülése előttre visszanyúlik, közössége már az első villamos kari hallgatókat befogadó épületben, a [[Budai Várnegyed|Várban]] formálódni kezdett. Erről az időszakról is számos feljegyzés született, a legfontosabb talán azt megemlíteni, hogy – noha a Vár 1954 óta szolgált villamoskari hallgatók szálláshelyéül – a diákotthon a kollégiumi címet csak [[1962]]-ben nyerte el, az ott folyó szakmai, közösségi, mozgalmi és kulturális munka magas színvonalának köszönhetően. | ||
| 11. sor: | 13. sor: | ||
A Budapest Hilton Szálló megépülése miatt 1976-ban a Vár egyik szárnyát ki kellett lakoltatni, így a kollégisták két épületbe kényszerültek: egy részük az épp akkor elkészült Kruspér utcai kollégiumban kapott szálláshelyet. Ebben az időszakban nagy hangsúlyt fektettek a kollégium egységének megőrzésére, mely az egymástól távol eső épületek miatt igen nehéz feladatnak bizonyult. | A Budapest Hilton Szálló megépülése miatt 1976-ban a Vár egyik szárnyát ki kellett lakoltatni, így a kollégisták két épületbe kényszerültek: egy részük az épp akkor elkészült Kruspér utcai kollégiumban kapott szálláshelyet. Ebben az időszakban nagy hangsúlyt fektettek a kollégium egységének megőrzésére, mely az egymástól távol eső épületek miatt igen nehéz feladatnak bizonyult. | ||
===A torony=== | |||
A kollégiumot összehozni volt az egyik legkeményebb küzdelem. Ezt jól jelzi, hogy a tervezéstől (1971-75) a kivitelezés (1976-81) végéig egy évtized telt el. Eredetileg két helyszín merült fel: az egyik az Osztapenkó-szobor környékén volt, a másik pedig a megvalósult. Utóbbi nyilván előnyösebb, hisz sokkal közelebb van a Műegyetem fő épületeihez. A kiviteli tervek 1975-re készültek el, ebben az évben le is alapozták az épületet. Aztán ezt lehetett nézegetni két éven át. Már a gaz verte fel a területet, mire elkezdődhetett a folytatás. 1981 augusztusán nemzetközi építőtábor keretein belül a kollégium kitakarításában és bebútorozásában is nagy szerepet vállaltak, melyet aztán szeptemberben végre birtokba vehettek. | |||
Mire megépült, a belső terekben, a külső burkolatokban már egyetlen olyan anyag sem szerepelt, amit Finta eredetileg megtervezett. A külső homlokzat eredetileg valamilyen beton panelburkolat lett volna, de ezt a kivitelező Középületépítő Vállalat nem vállalta el - gyártókapacitás hiánya miatt. Ezután jött a Glasal-korszak, de mire az áttervezés lezajlott, kiderült, hogy ezt meg nem tudják behozatni. Ezért glasal helyett egy hazai, színes acélhálóra szerelt eternites burkolatot javasoltak, de erre meg nem találtak szerelőt sem, gyártót sem. Végül egy már akkor is elavultnak mondható Sopron-profilú függönyfal került az épület ablakai közé. (Ma már nem ez, hanem egy újabb, világosszürke burkolat látható az épületen.) A csupasz falas épületrészekre süttői mészkő lapok kerültek. | |||
A belső terek az alsó szinteken eredetileg nyersbeton felületűek lettek volna, ám a kivitelezés annyira rosszra sikeredett, hogy végig kellett őket gipszkartonozni. Végül elmaradtak a közösségi tereket leválasztó függönyfalak, és a félszinti galériák beépített bútorzata is. A fürdőszobákban eredetileg nem is volt csempézés, azt műanyag tapétával pótolták - nem éppen igényesen. (Még azért is küzdenie kellett Fintának, hogy minden szobához járjon zuhanyzó-mosdó.) Beépült viszont egy drinkbár és a földszinten egy színpad - a tervező Lakóterv-csapat tudta nélkül. | |||
===A felújítás=== | |||
2007 májusában kezdődött és egy évig tartott a kollégium felújítása. A tesztlakók 2008 májusában költözhettek be. A rekonstrukció PPP (Public Private Partnership) típusú, azaz magántőkéből valósult meg. Cserébe az építő (Hérosz zrt.) megkapta az üzemeltetési jogot 20 évre. A kollégistáknak 2007 áprilisában kellett elhagyniuk az épületet, és az egyetem több kollégiumában szétszórva kaptak elhelyezést: Kármán Tódor Kollégium, Vásárhelyi Pál Kollégium, Tétényi úti kollégium, valamint Terminus Hotel. | 2007 májusában kezdődött és egy évig tartott a kollégium felújítása. A tesztlakók 2008 májusában költözhettek be. A rekonstrukció PPP (Public Private Partnership) típusú, azaz magántőkéből valósult meg. Cserébe az építő (Hérosz zrt.) megkapta az üzemeltetési jogot 20 évre. A kollégistáknak 2007 áprilisában kellett elhagyniuk az épületet, és az egyetem több kollégiumában szétszórva kaptak elhelyezést: Kármán Tódor Kollégium, Vásárhelyi Pál Kollégium, Tétényi úti kollégium, valamint Terminus Hotel. | ||