„Digitális életmód” változatai közötti eltérés

David14 (vitalap | szerkesztései)
Tavid (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
41. sor: 41. sor:

*Én 2012 őszén, azaz az első meghirdetés alkalmával hallgattam a tárgyat. Az előadásokra nem kötelező bejárni, nem is ellenőrzik. Minden előadáshoz van egy rövid diasor, de azon inkább csak kérdések vannak, mint válaszok :D Ezenkívül egy csomó érthetetlen statisztika. Ekkor még nem volt kiforrott a számonkérés. Az első ZH 10 tesztkérdésből állt, 3 alternatívával, pontlevonás nélkül. Simán ki lehetett logikázni, mert a három alternatíva közül kettő mindig full hülyeség volt. 200 emberből csak az bukott rajta, aki nem ment el megírni. A második ZH azonban már 5 rövid esszéjellegű kérdésből állt. Ezen már ezért buktak páran, de igazából a kettest simán össze lehetett szedni, ha le tudtál írni néhány értelmes magyar mondatot, aminek volt bármi köze a témához. Ha egy kicsit rizsázni is tudtál és volt pár jó gondolatod, akkor simán lehetett négyest/ötöst is szerezni. A végén nem jöttem rá, hogy mi is volt a tárgy igazi értelme, de körülbelül 1 óra készüléssel (ami a diasorok elolvasása volt, és + annyi idő hogy rájöjjek hogy a diák semmit sem érnek) kis szerencsével ötöst kaptam. Valószínűleg későbbi félévekben azért kicsit szigorítanak a számonkérésen, de akkor is ingyenkötválkredit marad. - [[Szerkesztő:David14|ED]], 2012 ősz

[[Category:Gazdhuman]]
A lap eredeti címe: „https://vik.wiki/Digitális_életmód