„A nemek pszichológiája” változatai közötti eltérés
aNincs szerkesztési összefoglaló |
|||
| (Egy közbenső módosítás ugyanattól a felhasználótól nincs mutatva) | |||
| 46. sor: | 46. sor: | ||
érzelmeiről, tanulj a Nemek pszichológiájáról! | érzelmeiről, tanulj a Nemek pszichológiájáról! | ||
===TS véleménye:=== | |||
Kicsit aktualizálnám a tárgyat! Én 2016 őszén hallgattam, ekkor Prof. Dr. Kéri Szabolcs, orvos tartotta. Már az elején jól indult, ugyanis az első héten a neptun szerint kiírt helyen és időpontban megjelent a társaság. Egy zárt terem fogadott minket. Némi várakozás után el oldalogtunk, majd a következő héten kiderült, hogy igazából nem minden héten van óra. Azt nem tudom, hogy mindig így van-e, vagy csak abban az évben valamiért elmaradtak, mindenesetre a tanár úr az első órán elmondta, melyik héten nem lesz előadás. Ráadásul rendszerint a másfélből csak egy órát tartott meg. | |||
Ugyanakkor a tanár szimpatikus, jól beszél, és kedves. Egy teszt jellegű zárthelyi van a tárgyból. Két pótlási lehetőség is van, sőt ha elmész egy javítóra, nem is tudsz rontani. Valamint a zh előtti órán tartott egy összefoglaló órát, amikor szinte elmondta mik lesznek a kérdések, és még fel is tette a honlapjára. Így a tárgy akár nulla bejárással is teljesíthető jól. | |||
Ha arra számítasz, hogy majd csajozási/pasizási tippeket kapsz, ki kell ábrándítsalak, viszont hangzott el néhány érdekes, elgondolkodtató információ. | |||
'''2016/2017/1''' | |||
[[Category:Valaszthato]] | [[Category:Valaszthato]] | ||