„Bor Baráti Kör” változatai közötti eltérés

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
 
13. sor: 13. sor:
 
== Tevékenység ==
 
== Tevékenység ==
  
A BBK a borkultúra iránt nagyobb érdeklődést mutatók közössége. Célunk a kultúrált borfogyasztás népszerűsítése a korosztályunkban. Szeretnénk, ha egyre több ember ismerné meg a borfogyasztás szépségeit. Klubszobánkban hetente egy este kötetlen -névhez híven- baráti hangulatú borkostolókat tartunk, kifejezetten kollégista pénztárcára szabva. Ezek az események lehetőséget adnak, hogy rájöhessen mindenki arra, hogy mit is szeret a borban, és hogy milyen borokat kedvel. Eközben az ismerkedésre és barátok szerzésére is van lehetőség. Rendszeresen hívunk meg borászokat a kollégiumba, akik elhozzák a boraikat, mesélnek róluk, hogy még jobban megismerkedhessünk velük. Félévente még párlatkostolót is tartunk, ahol egy párlatszakértő osztja meg velünk a gondolatait. A borral és borászattal kapcsolatos tudásra, illetve annak megszerzésére nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen így lehet igazán meglátni a szépségét. Évente kirándulásokat is szervezünk, ahol bejárjuk Magyarország borvidékeit, és ellátogatunk olyan helyekre, ahol nem sokat jár az ember. Az évek során sok jó kapcsolatot tudtunk kiépíteni borászokkal, így sok a nagyon jó lehetőség.  
+
A BBK a borkultúra iránt érdeklődést mutató egyetemisták közössége. Célunk a kultúrált borfogyasztás népszerűsítése a korosztályunkban. Szeretnénk, ha egyre több érdeklődő ismerné meg a tudatos borfogyasztás mögött rejlő szépséget. Klubszobánkban heti rendszerességgel tartunk kötetlen, -névhez híven- baráti hangulatú borkostolókat kifejezetten az egyetemisták pénztárcájára szabva. Ezek a rendezvények lehetőséget adnak arra, hogy a vendégek és a körtagok a borok szakszerű megkóstolása és véleményezése által mélyíthessék el a témával kapcsolatos ismereteiket. Mindeközben -közösségi esemény révén- az ismerkedésre és barátok szerzésére is lehetőség nyílik. Rendszeresen hívunk meg borászokat a kollégiumba, akik egy előadással egybekötött borkóstolón keresztül mutatják be saját boraikat, mesélik el az elkészítésük körülményeit, és az esetleg hozzájuk tartozó elveket, filozófiát. Félévente egy-egy párlatkostolót is tartunk, ahol egy párlatszakértő osztja meg velünk a témával kapcsolatos gondolatait. A borral és borászattal kapcsolatos tudásra, illetve annak megszerzésére nagy hangsúlyt fektetünk, mindezt tanfolyamokon keresztül igyekszünk átadni. Évente kirándulásokat is szervezünk, melyek során alkalmanként bejárjuk Magyarország egyik borvidékét, ahol több helyi borász is vendégül lát minket, íly módon ápolva a meglévő, és építve az új kapcsolatokat. Ha unod már a szobatársaidat, és túl sok az egyetem miatti stressz, akkor ülj be hozzánk, vegyél el egy poharat, és kóstolj meg pár bort!
Ha unod már a szobatársaidat, ha túl sok az egyetem miatti stressz, ülj be hozzánk, fogj egy poharat, és kóstolj meg pár bort, amik hétről hétre változó helyeket és ízeket mutatnak be.
 
 
 
  
 
Nádasi András bormarketing szakértő gondolatai a körről:
 
Nádasi András bormarketing szakértő gondolatai a körről:

A lap jelenlegi, 2021. február 4., 17:01-kori változata

Bor Baráti Kör
Nyitás vagy gyűlés
Gyakoriság
hetente
Időpont
általában kedd
Hely
519
Általános infók
Alapítás
2001
Körvezető
Bacskai Péter
Reszort
Kultúr
Elérhetőségek
Levlista
schbbk@gmail.com

Tevékenység

A BBK a borkultúra iránt érdeklődést mutató egyetemisták közössége. Célunk a kultúrált borfogyasztás népszerűsítése a korosztályunkban. Szeretnénk, ha egyre több érdeklődő ismerné meg a tudatos borfogyasztás mögött rejlő szépséget. Klubszobánkban heti rendszerességgel tartunk kötetlen, -névhez híven- baráti hangulatú borkostolókat kifejezetten az egyetemisták pénztárcájára szabva. Ezek a rendezvények lehetőséget adnak arra, hogy a vendégek és a körtagok a borok szakszerű megkóstolása és véleményezése által mélyíthessék el a témával kapcsolatos ismereteiket. Mindeközben -közösségi esemény révén- az ismerkedésre és barátok szerzésére is lehetőség nyílik. Rendszeresen hívunk meg borászokat a kollégiumba, akik egy előadással egybekötött borkóstolón keresztül mutatják be saját boraikat, mesélik el az elkészítésük körülményeit, és az esetleg hozzájuk tartozó elveket, filozófiát. Félévente egy-egy párlatkostolót is tartunk, ahol egy párlatszakértő osztja meg velünk a témával kapcsolatos gondolatait. A borral és borászattal kapcsolatos tudásra, illetve annak megszerzésére nagy hangsúlyt fektetünk, mindezt tanfolyamokon keresztül igyekszünk átadni. Évente kirándulásokat is szervezünk, melyek során alkalmanként bejárjuk Magyarország egyik borvidékét, ahol több helyi borász is vendégül lát minket, íly módon ápolva a meglévő, és építve az új kapcsolatokat. Ha unod már a szobatársaidat, és túl sok az egyetem miatti stressz, akkor ülj be hozzánk, vegyél el egy poharat, és kóstolj meg pár bort!

Nádasi András bormarketing szakértő gondolatai a körről:

Korábban okkal gondolhattam a Bor Baráti Kör tagjairól, hogy a jövő borfogyasztói. Aztán amikor megismertem a kör múltját, szerteágazó tevékenységét, tájékozott és tapasztalt kóstoló tagjait, rájöttem, hogy ők már most tudatos és újdonságokra nyitott borfogyasztók. Ezek a borkultúra iránt érdeklődő, lelkes fiatalok önálló kóstolóesteket szervezve, borvidékeket és rendezvényeket járva, egymástól és másoktól tanulva tágítják a borról alkotott képüket. Ilyen közönségnek előadást tartani mindig hálás feladat. Csak sajnálni tudom, hogy amikor én egyetemista voltam, ilyen még nem nagyon létezett. Egy biztos: ha most műszaki egyetemista lennék, azonnal kérném felvételemet a Bor Baráti Körbe!

Jelentkezés

Mit adhat neked a BBK, ha újoncnak jelentkezel?

  • A magyar borkultúra megismerése, többek között az eszközök rendeltetésszerű használata, borválasztási tapasztalat és bor-étel párosítás
  • Rendezvények szervezése, előadói képesség fejlesztése borkóstolókon
  • Pályázatírás, pénzügyi feladatok és a kör eseményeinek népszerűsítésének gyakorlása
  • Értékes szakmai kapcsolatok az öregtagokon keresztül
  • A Schönherz szervezeti felépítésének megismerése a Kultúr Reszorton keresztül
  • Nyári kirándulás az aktív újoncoknak

(Forrás: Impulzus)

Jelentkezni a kör facebook oldalán tudsz üzenet formájában vagy személyesen bármely rendezvényünkön.


BBK LOGO.png

Minden felszolgált bort alapos minőség-ellenőrzésnek vetünk alá, igaz nem rendelkezünk sem ISO sem TÜV tanúsítványokkal. Ha szeretnél többet megtudni a szőlészetről, borászatról, borokról, borvidékekről, tarts velünk kirándulásaink valamelyikén. Ezen alkalmakkor nem csak az igazi borkóstolás élményével lehetsz gazdagabb, hanem megismerkedhetsz egyedülálló magyar borvidékekkel, borászokkal.

Amennyiben nem szeretnél lemaradni rendezvényeinkről, iratkozz fel infólistánk-ra: bbk-info(kukac)sch.bme.hu

Történet

A Krónikánkat pedig itt tudod megnézni.

Bor Baráti Kör - "A bor úgy jó, ahogy Isten adta."