„Simonyi Károly Szakkollégium” változatai közötti eltérés

Nincs szerkesztési összefoglaló
12. sor: 12. sor:
A Simonyi Károly Szakkollégium célja, hogy segítse a szakmai ötleteid megvalósítását, lehetővé téve, hogy az egyetem elméleti oktatása mellett a gyakorlatban is kipróbálhasd magad. A Simonyi fogja össze a Schönherz Kollégium több évtizedes múltra visszatekintő szakmai köreit.  

==Kik vagyunk mi?==
==Alapértékek és vízió==
A Simonyi Károly Szakkollégium öt fontos alapértékre helyezi a hangsúlyt:
Közösség: „Hasonló érdeklődésű, a fejlődésben motiváló, nyitott szakmai csapat. Egy közösség, ami elkísér az életed folyamán.”
A szakkollégium tagjai között erős kohézió van jelen, példaképként szolgálnak. A lakóközösségnek és a számos közösségi eseménynek köszönhetően gyakran életre szóló barátságok alakulnak ki.
Kapcsolatok: „A jövő értelmiségének megismerése.”
A szakkollégisták aktívan kapcsolatot tartanak a szakkollégium végzett tagjaival, a többi szakkollégium tagságával és az ipari résztvevőkkel is.
Professzionális játszótér: „Kötetlen önmegvalósítás, professzionális körülmények között.”
A szakkollégium tagjai a kreatív innovációtól a cégekben is előforduló komoly projektekig mindent kipróbálhatnak. Mindezt a szakkollégium támogatásával, szükség esetén mentorálás mellett tehetik meg.
Szakmai ugródeszka: „Lépéselőny az iparban való elhelyezkedésre.”
A szakkollégium tagjai széles körben elfogadott tudással rendelkeznek és a szakterületükön szakmai közösségben mozognak. Szakmai körükben végzett tevékenységüknek köszönhetően jelentős szakmai tapasztalattal rendelkeznek.
Műszaki értelmiség: „Széles látókörű, társadalmi problémákra érzékeny szakemberek.”
A szakkollégium tagjai a társadalom tagjainak számára értéket teremtenek. A szakmai témákban otthon vannak a szakmai rendezvényeken való részvételnek köszönhetően (Konferenciák, előadások, kerekasztal beszélgetések), illetve figyelemmel vannak a társadalomra és környezetükre (társadalmi felelősségvállalás, környezettudatosság).
 
==Szakkollégiumi körök==
A szakkollégium körökből áll, melyek célja az egyetemi képzés kiegészítése. A hallgatók a reguláris oktatási formák mellett, szervezett keretek között olyan tevékenységeket végezhetnek, amelyek lehetőséget biztosítanak ismeretanyaguk bővítésére és gyakorlati tapasztalatok szerzésére. A szakkollégium körei tanfolyamok tartásával segítik az érdeklődők szakmai fejlődését. A szakkollégiumi körtagok számára elérhetőek a fejlett infrastruktúrával rendelkező műhelyek és a hozzájuk tartozó modern eszközpark is, melyek segítségével piacképes szakmai tudásra tehetnek szert. A szakkollégium újoncai egyedi mentorálás mellett vehetnek részt a különböző projekt feladatokban.

A gyakorlatban a széleskörű interperszonális készségekkel (soft skill) rendelkező egyéneket szívesebben fogadják az ipari vállalatok. A szakkollégiumi körök az ipart tükrözve egyfajta megrendelő-kivitelező modell alapján működnek. Ezzel a tagoknak lehetősége nyílik olyan egyedi készségekre szert tenni, amelyekkel magabiztosságot, erősebb véleményformáló képességeket, szilárd meggyőzőképességet és értékközpontú gondolkodásmódot tanulhatnak meg.