„Webfejlesztés villámgyorsan Ruby on Rails alapokon” változatai közötti eltérés
| 36. sor: | 36. sor: | ||
A téma érdekes, a tárgyat webportálok után nem nehéz teljesíteni. | A téma érdekes, a tárgyat webportálok után nem nehéz teljesíteni. | ||
2017 - Sidel | 2017 - Sidel | ||
Az előadásokon sok minden szerepel, amit alapvetően egy informatikus már régen tud. Én ennek ellenére is bejártam, de a figyelmemet az előadó hamar elvesztette és az óra további részeiben általában inkább mással foglalkoztam. Ami sokkoló lehet az az, hogy linuxon kell megalkotni a házit, illetve maga a programozási nyelv. Nem ez volt az első nekem se, hogy Linuxot használtam, de a telepítési folyamat során többször is elakadtam és nem fél óra volt összerakni a házihoz szükséges fejlesztési környezetet. Bár van hozzá leírás (30+ oldal, ami önmagában is elég ijesztő), nem arra alapoz, hogy éppen most raktuk fel a gépre az operációs rendszert, így kimaradtak belőle lényegi információk, amik miatt rendre hibára fut az ember. A házi feladatokat kéthetente kell leadni, van hozzájuk leírás, amiben lényegében minden benne van (egy-két dolgot leszámítva, ami azért tapasztalatlanoknak okozhat gondot). Az órákon közösen készülő példa program forrásai is felkerülnek a tárgy oldalára, így az alapján is meg lehet vizsgálni, jól csináljuk-e. | Az előadásokon sok minden szerepel, amit alapvetően egy informatikus már régen tud. Én ennek ellenére is bejártam, de a figyelmemet az előadó hamar elvesztette és az óra további részeiben általában inkább mással foglalkoztam. Ami sokkoló lehet az az, hogy linuxon kell megalkotni a házit, illetve maga a programozási nyelv. Nem ez volt az első nekem se, hogy Linuxot használtam, de a telepítési folyamat során többször is elakadtam és nem fél óra volt összerakni a házihoz szükséges fejlesztési környezetet. Bár van hozzá leírás (30+ oldal, ami önmagában is elég ijesztő), nem arra alapoz, hogy éppen most raktuk fel a gépre az operációs rendszert, így kimaradtak belőle lényegi információk, amik miatt rendre hibára fut az ember. A házi feladatokat kéthetente kell leadni, van hozzájuk leírás, amiben lényegében minden benne van (egy-két dolgot leszámítva, ami azért tapasztalatlanoknak okozhat gondot). Az órákon közösen készülő példa program forrásai is felkerülnek a tárgy oldalára, így az alapján is meg lehet vizsgálni, jól csináljuk-e. | ||
Összességében elmondhatom, hogy nem egy ingyenkredit tárgy és bele kell fektetni kéthetente 4-5 órát (nekem ez a tapasztalatom, aztán lehet másnak 1-2 óra alatt is megvan). Az előadásokra bejárni ilyen körülmények között nem sok értelmét látom, de az oktató igyekszik. Nekem furcsa volt a programozási nyelv, egészen más szintaktikájú, mint a korábban tanultak, sok fájllal kell dolgozni különböző mappákban, amik eleinte elég káoszosnak tűntek, persze idővel beletanul az ember, hogy mit hol talál. Az ötös könnyen összehozható, de mint írtam, azért kell foglalkozni vele. | Összességében elmondhatom, hogy nem egy ingyenkredit tárgy és bele kell fektetni kéthetente 4-5 órát (nekem ez a tapasztalatom, aztán lehet másnak 1-2 óra alatt is megvan). Az előadásokra bejárni ilyen körülmények között nem sok értelmét látom, de az oktató igyekszik. Nekem furcsa volt a programozási nyelv, egészen más szintaktikájú, mint a korábban tanultak, sok fájllal kell dolgozni különböző mappákban, amik eleinte elég káoszosnak tűntek, persze idővel beletanul az ember, hogy mit hol talál. Az ötös könnyen összehozható, de mint írtam, azért kell foglalkozni vele. | ||