„A nemek pszichológiája” változatai közötti eltérés

48. sor: 48. sor:
===TS véleménye:===
===TS véleménye:===
Kicsit aktualizálnám a tárgyat! Én 2016 őszén hallgattam, ekkor Prof. Dr. Kéri Szabolcs, orvos tartotta. Már az elején jól indult, ugyanis az első héten a neptun szerint kiírt helyen és időpontban megjelent a társaság. Egy zárt terem fogadott minket. Némi várakozás után el oldalogtunk, majd a következő héten kiderült, hogy igazából nem minden héten van óra. Azt nem tudom, hogy mindig így van-e, vagy csak abban az évben valamiért elmaradtak, mindenesetre a tanár úr az első órán elmondta, melyik héten nem lesz előadás. Ráadásul rendszerint a másfélből csak egy órát tartott meg.

Ugyanakkor a tanár szimpatikus, jól beszél, és kedves. Egy teszt jellegű zárthelyi van a tárgyból. Két pótlási lehetőség is van a tárgyból, sőt ha elmész egy javítóra, nem is tudsz rontani. Valamint a zh előtti órán tartott egy összefoglaló órát, amikor szinte elmondta mik lesznek a kérdések, és még fel is tette a honlapjára. Így a tárgy akár nulla bejárással is teljesíthető jól.
Ugyanakkor a tanár szimpatikus, jól beszél, és kedves. Egy teszt jellegű zárthelyi van a tárgyból. Két pótlási lehetőség is van, sőt ha elmész egy javítóra, nem is tudsz rontani. Valamint a zh előtti órán tartott egy összefoglaló órát, amikor szinte elmondta mik lesznek a kérdések, és még fel is tette a honlapjára. Így a tárgy akár nulla bejárással is teljesíthető jól.
Ha arra számítasz, hogy majd csajozási/pasizási tippeket kapsz, ki kell ábrándítsalak, viszont hangzott el néhány érdekes, elgondolkodtató információ.

'''2016/2017/1'''
'''2016/2017/1'''

[[Category:Valaszthato]]
[[Category:Valaszthato]]