„Ricochet” változatai közötti eltérés
Új oldal, tartalma: „A ricochet (ejtsd: rikosé) egyfajta ütősportág, leginkább a squashhoz lehetne hasonlítani, annyi különbséggel, hogy a labda puha, lyukacsos, gumiszerű anyagb…” |
|||
| 4. sor: | 4. sor: | ||
Az órákat Szirmai Zsuzsanna tartotta, ami úgy zajlott, hogy az első alkalommal volt egy kis bemelegítés, az edző megmutatta, hogy kell az ütőt helyesen fogni és tenyerest, illetve fonákot ütni, majd megtanította az elektronika kezelését, ezek után játék volt végig. Mivel maximum hatan vehetik fel a kurzust, de két terem van, ezért összesen csak négyen tudnak játszani, ezt mi úgy oldottuk meg, hogy szettenként cseréltünk, de ezek a pihenők még jól is jöttek, mert tényleg el lehet fáradni ebben a játékban, ha az ember komolyan veszi. Felszerelésnek elég egy sima tesicucc, ütőt, labdát adnak amennyit kell. Én kedd reggel voltam, nekünk megengedték, hogy 8.30 helyett akár már 8-tól játszhassunk, amit néha ki is használtunk, mert annak ellenére, hogy senki se ismeri (én se tudtam, mi ez, amíg fel nem vettem), ez egy nagyon érdekes és szórakoztató sport, és még az órákon is mindenkinek elég annyira meghajtania magát, amennyire neki tetszik, szóval mindenképpen ajánlom kipróbálásra :) | Az órákat Szirmai Zsuzsanna tartotta, ami úgy zajlott, hogy az első alkalommal volt egy kis bemelegítés, az edző megmutatta, hogy kell az ütőt helyesen fogni és tenyerest, illetve fonákot ütni, majd megtanította az elektronika kezelését, ezek után játék volt végig. Mivel maximum hatan vehetik fel a kurzust, de két terem van, ezért összesen csak négyen tudnak játszani, ezt mi úgy oldottuk meg, hogy szettenként cseréltünk, de ezek a pihenők még jól is jöttek, mert tényleg el lehet fáradni ebben a játékban, ha az ember komolyan veszi. Felszerelésnek elég egy sima tesicucc, ütőt, labdát adnak amennyit kell. Én kedd reggel voltam, nekünk megengedték, hogy 8.30 helyett akár már 8-tól játszhassunk, amit néha ki is használtunk, mert annak ellenére, hogy senki se ismeri (én se tudtam, mi ez, amíg fel nem vettem), ez egy nagyon érdekes és szórakoztató sport, és még az órákon is mindenkinek elég annyira meghajtania magát, amennyire neki tetszik, szóval mindenképpen ajánlom kipróbálásra :) | ||
--[[Szerkesztő:Hódosy Kristóf| | --[[Szerkesztő:Hódosy Kristóf|Kristóf]] 2017. 06. 24. | ||