„Digitális technika 2” változatai közötti eltérés

264. sor: 264. sor:
*Az előadások néha meglehetősen unalmasnak és haszontalannak tűnhetnek, azonban ennek ellenére érdemes bejárni és jegyzetelni, mert a vizsga beugrójában illetve a nagyfeladatok között csak olyan elméletre kérdeznek rá, ami biztosan elhangzott az előadásokon.

*Digit1-ből, ha megvan a beugró, könnyen lehet akár 4-est, 5-öst is szerezni, ugyanakkor nem érdemes elbíznia magát az embernek, mert az elején hatalmas nagy az ugrás a Digit1-hez képest, emellett pedig másfajta szemléletmódot igényel ez a tárgy. Érdemes foglalkozni vele félév közben is, erre az új kisházis rendszerrel is motiválják az embert, mert ha vizsgaidőszakban lát neki az ember tanulni, a kettesért bizony vért kell izzadni.

*Érdemes nézegetni a [[Villamosmérnök BSc záróvizsga|záróvizsga]] feladatsorokat, melyekben találhatók egyszerű MSI példák, illetve 2018-tól a digit 2 is része, és minden félévben hivatalos megoldás is készül. A beugrókban is ezekhez hasonló példák vannak.
*A tárgy kiemelt szereppel bír a [[BSc Beágyazott és irányító rendszerek specializáció|Beágyazott és irányító rendszerek]] specializációra jelentkezők számára.

A lap eredeti címe: „https://vik.wiki/Digitális_technika_2