„Ballagó hét, Ballagás” változatai közötti eltérés

Új oldal, tartalma: „{{GlobalTemplate|Sch|Ballago_het_ballagas}} ==ÖMC, azaz Ötödéves Művelődési Centrum== * a régi évfolyamok az utolsó félében csináltak egy kocsmát az egy…”
 
Fejezetek sorrendje megcserélve (az összefoglaló legyen legfelül)
 
(19 közbenső módosítás, amit 6 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
{{GlobalTemplate|Sch|Ballago_het_ballagas}}
== A Ballagó hét története, hagyományai ==
A ballagó hetet minden évben a ballagó évfolyam szervezi a tavaszi félév végén, júniusban. Az őszi félévben diplomázó mérnökök is ebben az időszakban ápolhatják e hagyományt. Habár a tanulmányi rend szerint elvileg januárban illene végezni, a zimankó és a kreditrendszer folyományaként mégis jobb megmaradni az eredeti menetrendnél. Egy utolsó hét még minden szigorló hallgatónak jár az egyetemi bohém létből a diplomavédés és a záróvizsga előtt, ezt hivatott beteljesíteni a Ballagó hét.


Ballagó diáknak számít '''minden hallgató, aki védeni készül mesterdiplomáját, továbbá aki BSc fokozatot szerez, de nem szándékozik MSc-re menni''' a BME VIK-en.


==ÖMC, azaz Ötödéves Művelődési Centrum==
A Ballagó hét legfőbb eseményei a vizsgaidőszak utolsó hetére esnek, a rendezvénysorozat pedig a [[#Koporsóácsolás, koporsóégetés|koporsóégetés]]ben csúcsosodik ki, amit immáron 2008 óta a nyári seniortábor péntekén ejtenek meg a végzősök.
* a régi évfolyamok az utolsó félében csináltak egy kocsmát az egyik klubszobában "[[omc|ÖMC]]", azaz [[omc|Ötödéves Művelődési Centrum]] névvel (lásd [[2003]]-as hír a [[VIR]]-en [http://news.sch.bme.hu/1736/ itt] )


==Utolsó Villamos==
===Krónika===
* adtak ki ballagó újságot "[[utolso_villamos|UV]]", azaz [[utolso_villamos|Utolsó Villamos]] címmel, lásd [http://www.google.hu/search?q=bme+"utolsó+villamos" erre]
* a legutolsó korrekt ballagást (ÖMC, egy hét koporsóőrzés stb.) az MI-sek ([[Vakond]], [[Beegee]], [[nemeth_loci|Lóci]] stb.) csinálták 2003-ban
* az utolsó ÖMC zárókasszáját 2003-ban [[Vakond]] átadta [[Pedró]]nak, aki 2008-ban továbbadta [[Cristó]]nak.


==Koporsóácsolás==
=== Ballagóheti szokások ===
==== Bajuszban kell védeni ====
A diplomavédésre az arra alkalmas szigorló hallgatók megnövesztik bajszukat, hogy abban védjék diplomájukat. Körszakáll és társai nem játszanak, tisztán csak bajusz az eseményhez illő arcszőrzet, a legjobb ha a 70-es évek bajuszviseletére hajaz. Az igazán bátor hallgatók már a diplomaterv leadásának napjától kezdve növesztik.
 
=== Ballagóheti események ===
 
====ÖMC, azaz Ötödéves Művelődési Centrum====
* a régi évfolyamok az utolsó félében csináltak egy kocsmát az egyik klubszobában "ÖMC", azaz Ötödéves Művelődési Centrum névvel (lásd 2003-as hír a VIR-en [http://news.sch.bme.hu/1736/ itt] )
 
====Utolsó Villamos====
* adtak ki ballagó újságot "UV", azaz Utolsó Villamos címmel, lásd http://www.google.hu/search?q=bme+%22utolsó+villamos%22;
 
==== Egy diploma - egy hordó sör ====
A végzősök egy választott napon minden szerzett diploma mellé szereznek egy hordó sört (igen, ez eléggé sok sör) és a kolesz lépcsőjén csapra verik az italt. Természetesen a nedűt nem egyedül fogyasztják, a Schönherz lépcsője éppen eléggé forgalmas ahhoz, hogy mindenkivel, aki arra jár szóba elegyedjenek és megkínálják egy pohár folyékony kenyérrel.
 
Ezt a régóta "pihentetett" hagyományt 2009-ben élesztette újjá az akkori végzős évfolyam.
 
====Koporsóácsolás, koporsóégetés====
* a ballagóhét elején ácsoltak koporsót,  
* a ballagóhét elején ácsoltak koporsót,  
* végigjárták vele az egyetemi életük fontosabb helyszíneit (pl. K épület, Vár, Schönherz szintjei stb.),  
* végigjárták vele az egyetemi életük fontosabb helyszíneit (pl. K épület, Vár, Schönherz szintjei stb.),  
14. sor: 33. sor:
* az utolsó este elégették (ehhez az anekdota szerint a Műegyetemi Tűzoltó jelenléte is szükséges)
* az utolsó este elégették (ehhez az anekdota szerint a Műegyetemi Tűzoltó jelenléte is szükséges)
* a fiatalok feladata a koporsó ellopása, amihez nem használhatnak erőszakot, viszont a védők nem utasíthatnak vissza alkoholt
* a fiatalok feladata a koporsó ellopása, amihez nem használhatnak erőszakot, viszont a védők nem utasíthatnak vissza alkoholt
* volt olyan nevezetes koporsólopás, hogy egy fotós felállította az öregeket a koporsó mellől a csoportképhez, és a beállas alatt az elsősök befutottak, aztan a koporsóval kifutottak. A koporso visszavételi ára 1 rekesz pezsgő volt.
* volt olyan nevezetes koporsólopás, hogy egy fotós felállította az öregeket a koporsó mellől a csoportképhez, és a beállás alatt az elsősök befutottak, aztán a koporsóval kifutottak. A koporsó visszavételi ára 1 rekesz pezsgő volt.


==A Lótöke revétlenítése==
====A Lótöke revétlenítése====
* a záróvizsga előtti este felmentek a várba lőtökét revétleníteni, mert az jó szerencsét hoz - a revétlenítés sorrendjét az ismétlő vizsgák száma határozza meg (legkevesebb IV-vel rendelkező legelőször stb.).  
* a záróvizsga előtti este felmentek a várba lőtökét revétleníteni, mert az jó szerencsét hoz - a revétlenítés sorrendjét az ismétlő vizsgák száma határozza meg (legkevesebb IV-vel rendelkező legelőször stb.).  
* ide tartozik a régi történet abból a korból, amikor a revétlenítést tiltották a rendőrök: jött a revétlenítő csapat, majd elkezdtek futni a rendőrök elől, és amíg zajlott a várban a kergetőzés, addig jöttek az igazi revétlenítők:) az egyik menekülő diák [[Augusztinovicz Fülöp]], most a BME-n tanít, akkusztika témában.
* magát az eseményt az "elnök" vezényli le, az a végzős hallgató, akinek a legtöbb IV-je van.
* ide tartozik a régi történet abból a korból, amikor a revétlenítést tiltották a rendőrök: jött a revétlenítő csapat, majd elkezdtek futni a rendőrök elől, és amíg zajlott a várban a kergetőzés, addig jöttek az igazi revétlenítők:) az egyik menekülő diák Augusztinovicz Fülöp, most a BME-n tanít, akusztika témában.
* revétlenítes közben szokás elszavalni a "Megszűnhet a Schönherz" refrénű verset teljes egészében, amit Mészáros István ([[Mészi]]) és [[Boldizsár]] ismer.
* revétlenítes közben szokás elszavalni a "Megszűnhet a Schönherz" refrénű verset teljes egészében, amit Mészáros István ([[Mészi]]) és [[Boldizsár]] ismer.


==Jegyzet==
"Megszűnhet a Schönherz,
* a legutolsó korrekt ballagást ([[omc|ÖMC]], egy hét koporsóőrzés stb.) az [[MI]]-sek ([[Vakond]], [[Beegee]], [[nemeth_loci|Lóci]] stb.) csinálták [[2003]]-ban
 
* az utolsó [[ÖMC]] zárókasszáját [[2003]]-ban [[Vakond]] átadta [[Pedró]]nak, aki [[2008]]-ban továbbadta [[Cristó]]nak.
megszűnhet a Vár,


e ló töke téged,
mindig vissza vár!"
==== Korsó avatás====
- ballagokorsot csinaltatott maganak minden evfolyam, kedd este azt avattuk
==== Árverés ====
(szombat delutan), a szerdan vagy csutortokon szobarol-szobara begyujtott cuccokat lehetett itt meg- vagy visszavasarolni (szobaajto, ilyesmi :)), aztan elvileg ebbol lett finanszirozva az utana kovetkezo sorosztas.
==== Vári séta ====
(talan csutortokon volt anno), amikor a koporsoval korbejartuk a regi kolesz kornyeken a kocsmakat.
A koporsot hetfon avattuk, utana ugye vittuk magunkkal mindenhova (lotoke-fenyesitesre is), kozben pedig a foldszinti nagyteremben allt a szinpadon, magasfeszultsegu szigetelokon. Elvileg a teremben mindig volt elegendo otodeves aki orizte.
Szombaton aztan elegettuk sorosztas elott.
Az OMC hagyomanyosan Lonyal neven futott emlekeim szerint, de legalabbis volt par ev amikor igy hivtak.
A 2003-as Ballagohet mar egy egyszerusitett verzioja volt a regi Ballagoheteknek, abbol szerintem talan a '90-ben vegzetteke volt az utolso teljes erteku (de erre nem emlekszem pontosan).
-- Guczo
-- [[PTothAndras|andris]] - 2010.04.02.
-- [[PTothAndras|andris]] - 2010.04.02.


== 2013 eseményei ==
==== Lótöke újramintavételezés ====
* '''2013. június 7. 15:30'''
* '''Budai Vár, Hadik András lovasszobra'''
* illetékes: '''Balu'''
Nos, a Schönherzben őrzött replika a bizonyos szerszámról a sok költözés folytán elveszett, ezt pótlandó egy különítmény mintát vesz az eredetiről, ami alapján újra el lehet készíteni az ereklyét.
==== Lótöke revétlenítés ====
* '''2013. június 9. 20:00'''
* '''Budai Vár, Hadik András lovasszobra'''
* illetékes: '''Pingu'''
Június 9-én találkozunk a Schönherz előtt, 20:15-kor elindulunk a Clark Ádám térre valamilyen eszközzel, amit még nem öntött el a víz, és onnan felsétálunk a szoborhoz. A Várba felmenvén az IV-k számának növekvő sorrendjében mindenki odajárulhat a szerencsehozó testrészhez suvickolni.
==== Koporsóácsolás ====
* '''2013. júnus 13. délután/este'''
* '''SCH lépcső, rossz idő esetén nagykonyha'''
Balu kér árajánlatot a Bakostól a Móriczon, igyekszünk méretre vágatni.
==== Egy diploma - egy hordó sör ====
* '''2013. júnus 20-21 egész nap'''
* '''Schönherz Kollégium lépcső'''
* illetékes: ??
A végzősök az SCH lépcsőjén csapravernek diplománként egy hordó sört és mindenkit szívesen megkínálnak vele.
==== Koporsóégetés ====
* '''2013. június 21. este'''
* '''Budapest, Csillebérci Ifjúsági Tábor''' (megközelíthető 21-es busszal)
* illetékes: ??
A Nyári Seniortábor péntek estéjén megkönnyebülten elégetjük a koporsót és megsiratjuk az elmúlt éveket. '''Péntek estére minden végzős jöhet!'''
=== Kommunikáció, szervezkedés ===
Létrehoztunk egy [mailto:vikballagoevf_2013@googlegroups.com levlistát], ha ballagsz, akkor iratkozz fel rá: http://groups.google.com/group/ballagoevfolyam2014/subscribe
https://groups.google.com/forum/#!forum/vikballagoevf_2013 Így nem maradsz ki a szervezkedésből és nem maradsz le a programokról sem.
A programok időpontját és a legfőbb tudnivalókat itt, a wikin is közzétesszük, hogy minden érdeklődő tudja, mi-hol-mikor történik (hogy legyen esélyük ellopni a koporsót, ugye :P)
==== Invitáló levél ====
''Elvileg kiment:''
<code>lovagrend@, seniorok@, infomsc@, eumernok@, info2003-info2010@, vill2003-vill2010@</code>
de van egy csomó zárt lista, szóval ahol nem láttátok beérkezni, oda légyszi küldjétek tovább, ha rajta vagytok! ''pl. villanyos MSc listát nem találtam, oda jó lenne egy mail.''
<pre>
Kedves ballagók és leendő ballagók!
Főleg azokhoz szólok, akik már tényleg csak egy karnyújtásnyira vannak az áhított diploma
megszerzésétől, avagy már meg is szerezték azt az őszi félév végén.
A Ballagóhét nevű szép hagyományunkat idén is szeretnénk feleleveníteni olyan kellemes
időtöltéssel, mint a ló tökének revétlenítése, a koporsóácsolás, -őrzés és -égetés,
vagy az egy diploma - egy hordó sör.
Ha ballagó vagy és szeretnél részt venni az eseményeken, első kézből tájékozódni,
avagy segítenél a szervezésben is, akkor iratkozz fel a levlistára (vikballagoevf_2013@googlegroups.com):
https://groups.google.com/forum/#!forum/vikballagoevf_2013
Ha pedig még távolabb állsz a végzéstől, de nem hagynád ki a programokat,
vagy csak szeretnéd ellopni a koporsót, akkor itt utánanézhetsz, hogy miket tervezünk és mikor:
https://wiki.sch.bme.hu/Ballago_het_ballagas
Első körben összejövünk egy kis sörözésre, hogy úgymond felderítsük a probléma
esemény- és állapotterét. Ha jönnél kérlek jelezd, hogy mikor lenne számodra
ideális június 5. 12:00-ig:
http://doodle.com/hecyad7tdrekwsnz
---------------------------------------------------------------------------------------
Q: Ki is számít ballagónak, avagy kit láttok szívesen?
A: Minden hallgató, aki védeni készül mesterdiplomáját, továbbá aki BSc fokozatot
szerez, de nem szándékozik MSc-re menni
Q: "Csak" BSc diplomát szerzek és megyek is az iparba, ballaghatok?
A: Igen, gyere bátran, ballagj velünk!
Q: Most BSc-n diplomázom, de megyek tovább MSc-re, most mi lesz?
A: Gyere el körbenézni mint bárki más, hidd el sokkal jobb érzés lesz
mesterdiplomával a hátad mögött cipelni a koporsót. :)
Q: Van pár évfolyamtársam, aki most végez, de fogalmuk sincs erről az egészről.
Hívhatom őket?
A: Sőt. A legjobb, ha beküldöd ezt a levelet olyan évfolyamlistákra,
ahol még nem járt.
Q: Még szakirányon sem vagyok, van nekem ezzel bármi dolgom?
A: Nincs, természetesen, egyszer Te is ballagsz majd, addig pedig ihatsz
velünk sört és énekelhetsz nótákat. No meg megpróbálhatod eltulajdonítani a koporsót. ;)
Q: Fogalmam sincs mi ez a Ballagó hét. Elmondjátok mi ez?
A: Itt utánaolvashatsz: https://wiki.sch.bme.hu/Ballago_het_ballagas
Üdvözlettel:
A 2013-as ballagó évfolyam
</pre>
== A 2014. évi ballagó hét eseményei ==
==== Lista feliratkozás ====
http://groups.google.com/group/ballagoevfolyam2014/subscribe
==== Lótöke revétlenítés ====
* '''2014. június 1. vasárnap 19:45'''
* '''Budai Vár, Hadik András lovasszobra'''
<del>Az IV-k számának növekvő sorrendjében</del> '''Bukott kreditek számának növekvő sorrendjében''' mindenki odajárulhat a szerencsehozó testrészhez elvégezni a feladatot. Mindezt tesszük azért, hogy jó szerencsénk legyen a záróvizsgán, és később az iparban.
==== Koporsóácsolás ====
* '''2014. júnus 9. hétfő délután/este'''
* '''SCH lépcső, rossz idő esetén alagsor'''
Összerakunk egy koporsót, melybe idejét múlt ereklyéinket helyezzük, majd utolsó útjára küldjük.
Szerzünk hozzá paravánokat, 4seasons plakátokat, ha nem sikerül, alapanyagot a lapszabászatból.
==== Egy diploma - egy hordó sör ====
* '''2014. júnus 20 14:00-19:00 délután'''
* '''Schönherz Kollégium lépcső'''
Csapra verünk az SCH lépcsőjén néhány hordó sört és mindenkit szívesen megkínálunk vele.
==== Koporsóégetés ====
* '''2014. június 20. este'''
* '''Budapest, Csillebérci Ifjúsági Tábor''' (megközelíthető 21-es busszal)
=== Kommunikáció, szervezkedés ===
Infó lista: ballagoevfolyam2014@googlegroups.com
Fórum: https://groups.google.com/forum/?hl=hu#!forum/ballagoevfolyam2014


[[Category:Sch]]
[[Category:Sch]]