Ballagó hét, Ballagás

A VIK Wikiből
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A Ballagó hét története, hagyományai

A ballagó hetet minden évben a ballagó évfolyam szervezi a tavaszi félév végén, júniusban. Az őszi félévben diplomázó mérnökök is ebben az időszakban ápolhatják e hagyományt. Habár a tanulmányi rend szerint elvileg januárban illene végezni, a zimankó és a kreditrendszer folyományaként mégis jobb megmaradni az eredeti menetrendnél. Egy utolsó hét még minden szigorló hallgatónak jár az egyetemi bohém létből a diplomavédés és a záróvizsga előtt, ezt hivatott beteljesíteni a Ballagó hét.

Ballagó diáknak számít minden hallgató, aki védeni készül mesterdiplomáját, továbbá aki BSc fokozatot szerez, de nem szándékozik MSc-re menni a BME VIK-en.

A Ballagó hét legfőbb eseményei a vizsgaidőszak utolsó hetére esnek, a rendezvénysorozat pedig a koporsóégetésben csúcsosodik ki, amit immáron 2008 óta a nyári seniortábor péntekén ejtenek meg a végzősök.

Krónika

  • a legutolsó korrekt ballagást (ÖMC, egy hét koporsóőrzés stb.) az MI-sek (Vakond, Beegee, Lóci stb.) csinálták 2003-ban
  • az utolsó ÖMC zárókasszáját 2003-ban Vakond átadta Pedrónak, aki 2008-ban továbbadta Cristónak.

Ballagóheti szokások

Bajuszban kell védeni

A diplomavédésre az arra alkalmas szigorló hallgatók megnövesztik bajszukat, hogy abban védjék diplomájukat. Körszakáll és társai nem játszanak, tisztán csak bajusz az eseményhez illő arcszőrzet, a legjobb ha a 70-es évek bajuszviseletére hajaz. Az igazán bátor hallgatók már a diplomaterv leadásának napjától kezdve növesztik.

Ballagóheti események

ÖMC, azaz Ötödéves Művelődési Centrum

  • a régi évfolyamok az utolsó félében csináltak egy kocsmát az egyik klubszobában "ÖMC", azaz Ötödéves Művelődési Centrum névvel (lásd 2003-as hír a VIR-en itt )

Utolsó Villamos

Egy diploma - egy hordó sör

A végzősök egy választott napon minden szerzett diploma mellé szereznek egy hordó sört (igen, ez eléggé sok sör) és a kolesz lépcsőjén csapra verik az italt. Természetesen a nedűt nem egyedül fogyasztják, a Schönherz lépcsője éppen eléggé forgalmas ahhoz, hogy mindenkivel, aki arra jár szóba elegyedjenek és megkínálják egy pohár folyékony kenyérrel.

Ezt a régóta "pihentetett" hagyományt 2009-ben élesztette újjá az akkori végzős évfolyam.

Koporsóácsolás, koporsóégetés

  • a ballagóhét elején ácsoltak koporsót,
  • végigjárták vele az egyetemi életük fontosabb helyszíneit (pl. K épület, Vár, Schönherz szintjei stb.),
  • beletettek mindent, amit maguk mögött szerettek volna hagyni, illetve gyűjtöttek a fiatalabbaktól is jegyzeteket, aztán
  • az utolsó este elégették (ehhez az anekdota szerint a Műegyetemi Tűzoltó jelenléte is szükséges)
  • a fiatalok feladata a koporsó ellopása, amihez nem használhatnak erőszakot, viszont a védők nem utasíthatnak vissza alkoholt
  • volt olyan nevezetes koporsólopás, hogy egy fotós felállította az öregeket a koporsó mellől a csoportképhez, és a beállás alatt az elsősök befutottak, aztán a koporsóval kifutottak. A koporsó visszavételi ára 1 rekesz pezsgő volt.

A Lótöke revétlenítése

  • a záróvizsga előtti este felmentek a várba lőtökét revétleníteni, mert az jó szerencsét hoz - a revétlenítés sorrendjét az ismétlő vizsgák száma határozza meg (legkevesebb IV-vel rendelkező legelőször stb.).
  • magát az eseményt az "elnök" vezényli le, az a végzős hallgató, akinek a legtöbb IV-je van.
  • ide tartozik a régi történet abból a korból, amikor a revétlenítést tiltották a rendőrök: jött a revétlenítő csapat, majd elkezdtek futni a rendőrök elől, és amíg zajlott a várban a kergetőzés, addig jöttek az igazi revétlenítők:) az egyik menekülő diák Augusztinovicz Fülöp, most a BME-n tanít, akusztika témában.
  • revétlenítes közben szokás elszavalni a "Megszűnhet a Schönherz" refrénű verset teljes egészében, amit Mészáros István (Mészi) és Boldizsár ismer.

"Megszűnhet a Schönherz,

megszűnhet a Vár,

e ló töke téged,

mindig vissza vár!"

Korsó avatás

- ballagokorsot csinaltatott maganak minden evfolyam, kedd este azt avattuk

Árverés

(szombat delutan), a szerdan vagy csutortokon szobarol-szobara begyujtott cuccokat lehetett itt meg- vagy visszavasarolni (szobaajto, ilyesmi :)), aztan elvileg ebbol lett finanszirozva az utana kovetkezo sorosztas.

Vári séta

(talan csutortokon volt anno), amikor a koporsoval korbejartuk a regi kolesz kornyeken a kocsmakat.

A koporsot hetfon avattuk, utana ugye vittuk magunkkal mindenhova (lotoke-fenyesitesre is), kozben pedig a foldszinti nagyteremben allt a szinpadon, magasfeszultsegu szigetelokon. Elvileg a teremben mindig volt elegendo otodeves aki orizte. Szombaton aztan elegettuk sorosztas elott. Az OMC hagyomanyosan Lonyal neven futott emlekeim szerint, de legalabbis volt par ev amikor igy hivtak.

A 2003-as Ballagohet mar egy egyszerusitett verzioja volt a regi Ballagoheteknek, abbol szerintem talan a '90-ben vegzetteke volt az utolso teljes erteku (de erre nem emlekszem pontosan).

-- Guczo -- andris - 2010.04.02.

2013 eseményei

Lótöke újramintavételezés

  • 2013. június 7. 15:30
  • Budai Vár, Hadik András lovasszobra
  • illetékes: Balu

Nos, a Schönherzben őrzött replika a bizonyos szerszámról a sok költözés folytán elveszett, ezt pótlandó egy különítmény mintát vesz az eredetiről, ami alapján újra el lehet készíteni az ereklyét.

Lótöke revétlenítés

  • 2013. június 9. 20:00
  • Budai Vár, Hadik András lovasszobra
  • illetékes: Pingu

Június 9-én találkozunk a Schönherz előtt, 20:15-kor elindulunk a Clark Ádám térre valamilyen eszközzel, amit még nem öntött el a víz, és onnan felsétálunk a szoborhoz. A Várba felmenvén az IV-k számának növekvő sorrendjében mindenki odajárulhat a szerencsehozó testrészhez suvickolni.

Koporsóácsolás

  • 2013. júnus 13. délután/este
  • SCH lépcső, rossz idő esetén nagykonyha

Balu kér árajánlatot a Bakostól a Móriczon, igyekszünk méretre vágatni.

Egy diploma - egy hordó sör

  • 2013. júnus 20-21 egész nap
  • Schönherz Kollégium lépcső
  • illetékes: ??

A végzősök az SCH lépcsőjén csapravernek diplománként egy hordó sört és mindenkit szívesen megkínálnak vele.

Koporsóégetés

  • 2013. június 21. este
  • Budapest, Csillebérci Ifjúsági Tábor (megközelíthető 21-es busszal)
  • illetékes: ??

A Nyári Seniortábor péntek estéjén megkönnyebülten elégetjük a koporsót és megsiratjuk az elmúlt éveket. Péntek estére minden végzős jöhet!

Kommunikáció, szervezkedés

Létrehoztunk egy levlistát, ha ballagsz, akkor iratkozz fel rá: http://groups.google.com/group/ballagoevfolyam2014/subscribe

https://groups.google.com/forum/#!forum/vikballagoevf_2013 Így nem maradsz ki a szervezkedésből és nem maradsz le a programokról sem.

A programok időpontját és a legfőbb tudnivalókat itt, a wikin is közzétesszük, hogy minden érdeklődő tudja, mi-hol-mikor történik (hogy legyen esélyük ellopni a koporsót, ugye :P)

Invitáló levél

Elvileg kiment: lovagrend@, seniorok@, infomsc@, eumernok@, info2003-info2010@, vill2003-vill2010@ de van egy csomó zárt lista, szóval ahol nem láttátok beérkezni, oda légyszi küldjétek tovább, ha rajta vagytok! pl. villanyos MSc listát nem találtam, oda jó lenne egy mail.

Kedves ballagók és leendő ballagók!

Főleg azokhoz szólok, akik már tényleg csak egy karnyújtásnyira vannak az áhított diploma
megszerzésétől, avagy már meg is szerezték azt az őszi félév végén.

A Ballagóhét nevű szép hagyományunkat idén is szeretnénk feleleveníteni olyan kellemes 
időtöltéssel, mint a ló tökének revétlenítése, a koporsóácsolás, -őrzés és -égetés, 
vagy az egy diploma - egy hordó sör.

Ha ballagó vagy és szeretnél részt venni az eseményeken, első kézből tájékozódni, 
avagy segítenél a szervezésben is, akkor iratkozz fel a levlistára (vikballagoevf_2013@googlegroups.com):
https://groups.google.com/forum/#!forum/vikballagoevf_2013

Ha pedig még távolabb állsz a végzéstől, de nem hagynád ki a programokat, 
vagy csak szeretnéd ellopni a koporsót, akkor itt utánanézhetsz, hogy miket tervezünk és mikor:
https://wiki.sch.bme.hu/Ballago_het_ballagas

Első körben összejövünk egy kis sörözésre, hogy úgymond felderítsük a probléma 
esemény- és állapotterét. Ha jönnél kérlek jelezd, hogy mikor lenne számodra 
ideális június 5. 12:00-ig:
http://doodle.com/hecyad7tdrekwsnz

---------------------------------------------------------------------------------------

Q: Ki is számít ballagónak, avagy kit láttok szívesen?
A: Minden hallgató, aki védeni készül mesterdiplomáját, továbbá aki BSc fokozatot 
szerez, de nem szándékozik MSc-re menni

Q: "Csak" BSc diplomát szerzek és megyek is az iparba, ballaghatok?
A: Igen, gyere bátran, ballagj velünk!

Q: Most BSc-n diplomázom, de megyek tovább MSc-re, most mi lesz?
A: Gyere el körbenézni mint bárki más, hidd el sokkal jobb érzés lesz 
mesterdiplomával a hátad mögött cipelni a koporsót. :)

Q: Van pár évfolyamtársam, aki most végez, de fogalmuk sincs erről az egészről. 
Hívhatom őket?
A: Sőt. A legjobb, ha beküldöd ezt a levelet olyan évfolyamlistákra, 
ahol még nem járt.

Q: Még szakirányon sem vagyok, van nekem ezzel bármi dolgom?
A: Nincs, természetesen, egyszer Te is ballagsz majd, addig pedig ihatsz 
velünk sört és énekelhetsz nótákat. No meg megpróbálhatod eltulajdonítani a koporsót. ;)

Q: Fogalmam sincs mi ez a Ballagó hét. Elmondjátok mi ez?
A: Itt utánaolvashatsz: https://wiki.sch.bme.hu/Ballago_het_ballagas

Üdvözlettel:

A 2013-as ballagó évfolyam

A 2014. évi ballagó hét eseményei

Lista feliratkozás

http://groups.google.com/group/ballagoevfolyam2014/subscribe

Lótöke revétlenítés

  • 2014. június 1. vasárnap 19:45
  • Budai Vár, Hadik András lovasszobra

Az IV-k számának növekvő sorrendjében Bukott kreditek számának növekvő sorrendjében mindenki odajárulhat a szerencsehozó testrészhez elvégezni a feladatot. Mindezt tesszük azért, hogy jó szerencsénk legyen a záróvizsgán, és később az iparban.

Koporsóácsolás

  • 2014. júnus 9. hétfő délután/este
  • SCH lépcső, rossz idő esetén alagsor

Összerakunk egy koporsót, melybe idejét múlt ereklyéinket helyezzük, majd utolsó útjára küldjük. Szerzünk hozzá paravánokat, 4seasons plakátokat, ha nem sikerül, alapanyagot a lapszabászatból.

Egy diploma - egy hordó sör

  • 2014. júnus 20 14:00-19:00 délután
  • Schönherz Kollégium lépcső

Csapra verünk az SCH lépcsőjén néhány hordó sört és mindenkit szívesen megkínálunk vele.

Koporsóégetés

  • 2014. június 20. este
  • Budapest, Csillebérci Ifjúsági Tábor (megközelíthető 21-es busszal)


Kommunikáció, szervezkedés

Infó lista: ballagoevfolyam2014@googlegroups.com Fórum: https://groups.google.com/forum/?hl=hu#!forum/ballagoevfolyam2014